Az élettársi kapcsolat sokak számára „félúton” van a házasság és az alkalmi együttélés között. A jog
viszont nem érzésekben gondolkodik, hanem tényekben: volt-e közös élet, közös gazdálkodás, közös
jövő. Az elmúlt tíz év bírósági gyakorlata alapján egyre világosabb, hogy mikor tekinthető egy
kapcsolat jogilag is élettársinak – és mikor nem.

Nem házasság, nem bejegyzett kapcsolat – akkor micsoda?

A Polgári Törvénykönyv világosan elhatárolja az élettársi kapcsolatot a házasságtól és a bejegyzett
élettársi kapcsolattól. Az élettársak között nem jön létre automatikusan olyan erős jogi kötelék,
mint házasság esetén, és ez sokszor csak akkor derül ki, amikor a kapcsolat megszűnik.

Fontos különbség, hogy az élettársi kapcsolat nem igényel formális aktust: nincs esküvő, nincs
szerződés, de még nyilvántartás sem kötelező. Ettől viszont a jogviták nehezebbek, mert utólag kell
bizonyítani, hogy a kapcsolat egyáltalán fennállt-e.

Mit vizsgál a bíróság? Nem azt, amit sokan gondolnak

A bíróságok nem azt kérdezik, hogy „szerették-e egymást”, hanem azt, hogy volt-e életközösség.
Ennek három fő eleme van:

• közös háztartás (nem alkalmi ottalvás),
• érzelmi közösség,
• gazdasági közösség.

Ez utóbbi a legfontosabb. A gyakorlat szerint önmagában az együttélés kevés. Azt nézik, hogy a felek
közösen szervezték-e az életüket: volt-e közös kassza, megosztott kiadások, közös célok. Ha valaki
„csak ott lakott”, de minden más külön ment, az könnyen bukta lehet egy perben.

Lehet egyszerre két életközösség? Nem.

A bírói gyakorlat egyértelmű: nem állhat fenn két élettársi kapcsolat párhuzamosan. Ha valaki még
házasságban él, vagy egy másik partnerrel tényleges életközösséget tart fenn, akkor egy új kapcsolat
nem minősül élettársinak – még akkor sem, ha érzelmileg fontos.

Ez különösen gyakori probléma válások környékén, amikor a felek már „külön élnek”, de jogilag és
gazdaságilag még nem váltak el egymástól.

És ha van közös gyerek?

Sokan azt gondolják, hogy a közös gyermek automatikusan élettársi kapcsolatot jelent. Ez nem igaz.
A bíróságok következetesen kimondják: a gyermek megléte önmagában nem bizonyítja az élettársi
életközösséget. Természetesen erős körülmény, de továbbra is vizsgálják a gazdasági és érzelmi
kapcsolatot.

Volt olyan ítélkezési gyakorlat, ahol a szülők együtt nevelték a gyereket, mégsem minősült a
kapcsolat élettársinak, mert hiányzott a közös gazdálkodás.

Vagyonmegosztás: itt jönnek az igazi meglepetések

Amikor egy élettársi kapcsolat megszűnik, gyakran felmerül a kérdés: kié a lakás, az autó, a felújítás
értéke?

A jog nem automatikus fele-fele megosztásban gondolkodik. A bíróság azt vizsgálja:

• ki mit szerzett,
• milyen jogcímen,
• és ki milyen arányban járult hozzá a szerzéshez.

A „nem pénzbeli” hozzájárulás (pl. háztartásvezetés, gyereknevelés) is számíthat, de ezt bizonyítani
kell. Ezért van az, hogy sok élettársi vagyonjogi per hosszú és kifejezetten kellemetlen.

Lakáshasználat és a „gyengébb fél” védelme

Egy 2021-es kúriai döntés fontos irányt mutatott: az élettársi kapcsolat megszűnésekor a bíróság
figyelembe veheti a gyengébb fél helyzetét, különösen lakhatás kérdésében. Ez már egy
családjogiasabb megközelítés, de csak akkor alkalmazható, ha az élettársi kapcsolat fennállása
bizonyított.

Magyarul: aki nem tudja bizonyítani, hogy élettárs volt, az nem nagyon számíthat védelemre.

Friss döntések: érzelmi kapcsolat ≠ párkapcsolat

A 2024-es kúriai döntések tovább pontosították a képet. Az egyik legfontosabb tanulság:
az érzelmi kötődés önmagában nem elég. A bíróság különbséget tesz:

• szülői együttműködés,
• érzelmi kapcsolat,
• és tényleges párkapcsolati életközösség között.

Ez sok esetben hidegzuhany azoknak, akik „lélekben együtt voltak”, de jogilag nem.

Összegzés: az élettársi kapcsolat jogilag kockázatos műfaj

A 2014–2024 közötti gyakorlat üzenete elég egyértelmű:
az élettársi kapcsolat nem laza házasság, hanem bizonyítási aknamező. A jog nem feltételez, hanem
mérlegel, és aki nem tudja alátámasztani az életközösséget, könnyen hoppon marad – érzelmileg és
anyagilag is.